"A következőt csinálják: az ember két lábát a válla fölé hajtják és térdelésből feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince. Nem, mert akarják, hanem a fékevesztett erőszak miatt. A csigába tekert nőt a gerince egy pontján lökik előre-hátra, s észre sem veszik, hogyha elroppan. Én is azt hittem, hogy megölnek, hogy a kezük között halok meg. A gerincem megsérült, de nem törött el. Mivel egy ponton gördül ilyenkor az ember, sebes lett a hátam, ebbe a sebbe beleragadt az ingem és a ruhám, mert vérzett, de csak később vettem észre. Annyi minden fájt, hogy ezt nem vettem észre.” – részlet Polcz Alaine Asszony a fronton című szövegéből.

Polcz Alaine pszichológusra, írónőre a tanatológia itthoni úttörőjeként és a Magyar Hospice Alapítvány életre hívójaként tekintenek. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy Kolozsvárott már fiatalon férjhez ment, ahogyan azt is, hogy mi mindenen ment keresztül a második világháború alatt. Polcz Alaine életének első 22 évét – az írónő visszaemlékezései alapján – a Színművészeti Egyetem végzős rendező-hallgatója, Székely Kriszta álmodta színpadra. A Vígszínház Házi Színpadán 2014 decemberében bemutatott darabban Halász Juditot, Borbiczki Ferencet, Jerger Balázst, Matisz Flórát, Péter Katát és Tornyi Ildikót láthatja a közönség.

Halász Judit a visszaemlékező Alaine-t személyesíti meg. A Kossuth-díjas színművésznővel az utolsó próbák egyike után beszélgettem.

Önnek mennyire volt új Polcz Alaine életének ez az egészen korai szelete, pláne ilyen részletességgel?

- Polcz Alaine-t magát nem ismertem. Viszont találkoztam egy számomra nagyon fontos orvosnővel, aki dolgozott vele, és aki szintén nem tudott semmit az első 22 évéről – valószínűleg nem került a kezébe a könyv. Ennek az egésznek az a lényege, hogy ha valaki leél 22 évet ezekkel a történésekkel, abba az emberek 99, sőt inkább 100 százaléka belerokkanna, a padló alatt lenne, és soha nem tudna magához térni. Ez a nő viszont egy borzasztó értékes ember lett és maradt, nagy ismertségre tett szert, a munkája, az érdeklődéséből kialakult munkája nyomán. És nem azért, mert volt egy híres (második – a szerk.) író férje, Mészöly Miklós. Ő maga mondta egy interjúban, hogy a baráti köre sem tudta róla ezeket a dolgokat.

Hogyan bírt talpra állni egy ilyen fiatalkor után ez az asszony?

- Tudja, mikor azt mondják, hogy azért lesz valaki bűnöző, mert nehéz gyerekkora volt, hát kérem, neki aztán nagyon nehéz 22 éve volt, mégis az lett belőle, aki. Ez csak erősíti azt, hogy az ember egy fantasztikus lény, aki képes ilyen módon újítani saját magát. Ráadásul tudjuk, Polcz Alaine-nek nem ez volt az élete vágya, hanem az, hogy orvos legyen és gyerekei legyenek. Ebből mindkettő porrá zúzódott.

Ebben a darabban szinte csak és kizárólag fiatalokkal dolgozott, kezdve a rendezővel. Milyen volt a munka, milyen hangulatban teltek a próbák?

- Ha őszinte akarok lenni, tartottam tőle, főleg a téma miatt, mert arra gondoltam, hogy mit tudhat egy végzős lány arról, ami történt. Mert az én korosztályom ugyan nem élte meg, vagy legfeljebb akkor született, csakhogy mi rengeteget hallottunk róla, mert a szüleink, vagy a nővéreink korosztálya mesélte ezt, így nagyon sok mindent tudtunk róla. Az oroszok kegyetlenkedése, az ugye a csúcspontja, meg hát a házasságról is tudni kell valamit. De a legkellemesebb csalódás ért. Valahogy létrejött ez az előadás. Persze volt néha olyan pillanat, hogy a hajam égnek állt, de nem akartam szólni. Kivártam, mi lesz belőle és olyan tökéletesen illeszkedett az előadásba az akkor képtelennek tűnő ötlet, hogy hálás voltam magamnak utána, hogy nem szóltam bele (nevet).

Ők sokat kérdeztek Öntől?

- Persze, nagyon sok mindent meg lehetett beszélni arról, amit én esetleg tudok már, ők meg még nyilvánvalóan nem tudhatnak. Gördülékenyen ment minden, és tényleg örülök neki, hogy találkoztam ezzel a csapattal.

Nem kevés a szövegmennyiség, amit meg kellett tanulnia, ráadásul a másfél óra alatt végig a színpadon van, ebben a rendkívül megrázó történetben. Mennyire volt megterhelő a feladat?

- Tény, hogy kevés időt kaptunk rá. Ráadásul egy verset vagy egy szerepet akkor kezdünk el építeni, ha már tudjuk a szöveget, úgyhogy itt is először azzal kellett foglalkozni, hogy álmomból felébresztve is tudjam, mi a következő mondat, a következő jelenet. Amíg ez nincs meg, addig nem lehet továbblépni, ezt már régen megtanultam. Főiskolás voltam, amikor a régi iskolám felkért, hogy mondjak el egy verset, valami évfordulón, Meg is tanultam, otthon, az öltözőben istenien mondtam. Amikor kimentem a színpadra – a Zeneakadémián volt az ünnepség -, megláttam a Kodályt, a Sztojanovics Adrienne-t az énektanáromat, az osztályfőnökömet… Azt nem tudtam, engem hogy hívnak, nemhogy a szöveget.

Nemcsak a mostani premieren dolgozik. Van más is, egy saját előadás, lemez, igaz…?

- Bizony, éppen hogy csak túl leszünk az Asszony a fronton bemutatóján, nekem vasárnap már karácsonyi előadást kell gyerekeknek csinálnom itt, a Vígszínházban, egy nagyon vidám előadást képzeljen el. Kezdődhet a mulatság a címe, ahogyan az új lemezemnek is (Halász Judit új CD-jén családi ünnepekről énekel, az első napról az iskolában, meg arról, hogy milyen három testvér között a középsőnek lenni – a szerk.). Úgyhogy nem unatkozom.

Az írás 2014 decemberében jelent meg az Euronews oldalán. A fotót Gergely Beatrix készítette.