Regényt színpadra adaptálni soha nem könnyű feladat. A világirodalom egyik legfájdalmasabb és gyönyörűbb regényének színrevitele, a Vígszínház fiatal alkotócsapatának gigászi vállalása talán nem is sikerült maradéktalanul. Dosztojevszkij Félkegyelműjének története mégis többször életre kel a csaknem három óra alatt, újra és újra feltéve a kérdést: meg tudja-e menteni a világot az önzetlen szeretet? Létezik-e határtalan önzetlenség egyáltalán? Akár akkor, amikor a regény született, akár most? AJÁNLÓ
„Szentpétervár, 1869. A gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre szélesedik. Az ország vezetése pompába öltözve hizlalja magát. A pénz, az önzés és a felületesség prioritássá válnak a mindennapi életben. Mocskos és zajos utcák. Minden ház aljában kocsma. Az emeleten bordély. Apák és fiaik vakulásig vodkáznak. Próbálják felejteni, hogy egykor emberek voltak. Anyák és lányaik az emeleten árulják testüket. Erre a világra néz Dosztojevszkij pétervári saroklakásának egyik ablaka. A másikból egy távoli templom tornya látszik. Dosztojevszkij leül az íróasztalához, és írni kezd. Vajon a krisztusi szeretet meg tudná menteni a mai világot?” - így ajánlják az előadást az alkotók.

Vecsei H. Miklós nemcsak küllemében ideális Miskin: beszédében, minden egyes jelenlétében, gesztusaiban, két epileptikus roham közötti gyermeki rácsodálkozásaiban ártatlan, megbocsátó és szánó. Bár nem bűnös, mégis együtt szenved a szenvedőkkel és soha nem ítélkezik. Óriási hatással van az emberekre, miközben nem akar hatni.

Orosz Ákos Rogozsinja egyszerű lélek. Egyszerűen kiszámítható. Minden pénzt megér neki Nasztaszja Filipovna szerelme, licitál, alázkodik, kiszolgáltatja magát a nőnek - hiszen szerelmes. Viszonzást csak időlegesen és látszólagosan kap: meg is lesz az ára. Ám az örök vetélytárs varázsos ártatlansága még rá is hatással van, barátként tekinti rá, csak egyet nem hagy neki: hogy az imádott nő az övé legyen.

Nasztaszja Filipovnaként, máig a világirodalom egyik legkülönlegesebb, legszebb és legtragikusabb nőalakjának szerepében - vendégművészként - Petrik Andreát láthatjuk, akire a rendező nem először gondolt orosz klasszikus-adaptáció okán: a Radnótiban bemutatott Bulgakov-átiratban ő játszotta Anaida Mihajlovnát. „Bukott nőként” ő az érthetetlen, és mégis az egyik legjobban érthető jellemtelen jellem. Nem akarja, hogy megmentsék: elbukni akar, bele a sárba, élve a pokolra szállni, teljesíteni a skatulyát, amelybe a külvilág belehelyezte. Miskin fel akarja vinni a mennybe, de ő nem akarja, hogy vigyék. 

A díszlet minimális, így a látvány nem vonja el a figyelmet a színészi játékról. Wunderlich Józsefnek (őt később a tüdőbajos öngyilkosjelölt fiú, Ippolit szerepében látjuk) köszönhetően pedig elképesztően impresszív zenei aláfestés - a loopolás remekül működik - ágyaz meg a történetnek.

A könyvben szereplő freskószerű Krisztus-ábrázolások az előadásban projektoron elevenednek meg: „Ezen a földön nem... Csak odafönn tudnak így szánni, siratni egy embert... szemrehányás nélkül... szemrehányás nélkül.”

Az előadás az este nagy részében - eltekintve talán néhány üresjárattól - nem is hagy kívánnivalót maga után. Az esetleges „leülős” részeket pedig tudjuk be annak a maradéktalanul gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatnak, hogy cirka hétszáz oldalnyi dosztojevszkiji szöveget kellett fogyasztható formába és keretek közé szorítani.

Édesanyaként Venczel Vera, Ganyaként Csapó Attila, Lebegyevként Király Dániel látható, Lizavetát Tar Renáta, Kellert/ Tockijt Medveczky Balázs, Ferdiscsenkót/ Burdovszkijt Zoltán Áron, Kolját Tóth András alakítja, valamint a Színművészeti Egyetem több hallgatója is (Józsa Bettina, Litauszky Lilla, Mentes Júlia, Bors-Balogh Máté, Szántó Balázs) megmutatja magát a darabban.

Az adaptáció Makai Imre fordításából készült (dramaturg: Kozma András). A díszletet Peter Sparrow, a jelmezeket Vecsei Kinga Réta tervezte.

A félkegyelműt március 2-án mutatták be a Pesti Színházban.

Fotók: Dömölky Dániel