A Vígszínház fiatal művészei egyszerűen "felrobbantják" a Pesti Színházat. Friedrich Schiller Haramiák című drámáját Kovács D. Dániel vitte színre, a fiatalos lázadás sodró lendületével. Orosz Ákos Franz Moort, a féltékenységből cselt szövő testvért alakítja, akinek érzései rendkívül összetettek, érzelmi sérülései régről fakadók. A Soós Imre- és Junior Prima-díjas színésszel az utolsó próbák egyikének szünetében erről az elnyomott figuráról, színészi tudatosságról és színházba vetett hitről beszélgettem.

Első blikkre Franz a gonosz bajkeverő, de ennél azért jóval több minden van tetteinek hátterében. Te mire jutottál, amikor Franz igazságát kerested?

OÁ: Ez a fiú elég mostoha körülmények között nevelkedett. Én úgy képzeltem el, hogy valószínűleg a gyerekkorától fogva nagyon sok sérelemmel él együtt és alig várja, hogy ezeket a sérelmeket orvosolni tudja. Azt a taktikát választja, hogy eltakarítja az útból sérelmei okozóit: az apját és a testvérét. A schilleri szövegből ki lehet következtetni, hogy az apa valószínűleg egy önző figura, aki úgy nevelte ezt a testvérpárt, hogy Karlt, az idősebb fiút mindig előtérbe helyezte. Abban az időben az idősebb gyerek örökölte a birtokot, a vagyont, a másodszülött fiú - Franz - emiatt alapból hátrányos helyzetben van.

És nemcsak emiatt...

OÁ: Igen, hiszen az apa az idősebb fiút szereti. Erről sokat beszéltünk az elemző próbákon, hogy Franznak szeretetéhsége van. És ehhez jön még Amália, akibe mindkét testvér szerelmes, és aki Karlé. Nem elég, hogy Karlé a vagyon, az apa szeretete, még Amália szerelme is az övé. Márpedig Franz szeretné a nőt megkaparintani. Az én felfogásomban Franz tényleg szeretetre vágyik. Nagyon mély, tátongó seb ez neki, hogy őt nem szereti senki. Például van az a rész, amikor az apa szemére hányja, hogy gyermekkorban, míg Karlt a térdén lovagoltatta, addig Franz egy savanyú, semmilyen embernek volt titulálva. Már gyermekként! És ez valószínűleg tényleg így volt, hiszen az apa egy percig sem cáfolja. Valószínűleg lelkifurdalása van emiatt, amivel lehet manipulálni őt.Franz tehát a saját szeretetét, hitét keresi?

OÁ: Pontosan. A gond azzal van, hogy úgy gondolja, hogy a világot mozgató viszonyok, mint amilyen az apához vagy a testvérhez fűződő viszony, felrúghatók. Kicsit hasonlít ez Edmund figurájához, Shakespeare Lear királyából. Edmundnak mondjuk az a problémája, hogy  - ellentétben testvérével, Edgarral - fattyú, így nem lehet teljes jogú gyermek, de a testvérféltékenység mindkét darabban azonos. Ebből a szempontból Schiller elég sokat merített Shakespeare-től.Agyalós vagy inkább ösztönösen beleélős színésznek tartod magad?

OÁ: Ösztönösnek, de próbálom magam ránevelni arra, hogy agyaljak (nevet). A próbákon is mindig arra törekszem, hogy ne vigyen el a lendület, a hév, hogy tudjam minden egyes mondatról, hogy miért mondom. Aztán lehet, hogy nem az lesz a szándék végül a mondat mögött, amit a próbákon próbálgattam, de fontos, hogy soha nem mondjak el hangulatból egy mondatot. Hanem valódi mondat legyen. Tudjam, hogy most Istennek szegezek egy kérdést, vagy a partneremnek, vagy magamnak. Ezeket a schilleri romantikus szövegeket igen könnyű ráhúzni egy-egy hangulatra, csak akkor elveszik a gazdagsága: mert olyan szövevényes az egész szöveg, hogy pont az az érdekes a színész számára, hogy azt az utat mindet be lehet járni, amit ezeken a mondatokon keresztül Schiller megfogalmazott. Úgyhogy igen, az agyalás a fő cél, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy energia, szándék, hév nélkül nem érdemes színpadra menni.Kovács D. Dániel rendezése nagyon modern, abszolút benne van  a mai fiatalság, gondolok itt a cseh erdőkben játszódó "haramia-szálra". Te ezt hogyan látod?

OÁ: Persze, a haramia-csapatban sok minden hasonló ahhoz, ahogy a mai fiatalok viselkednek. Ahogy kimennek tüntetni, ahogy próbálják keresni azt, hogy hogyan tudják tágítani a világot, hogy hogyan tudják a saját képükre formálni. És ott a látvány, amelyben megfogalmaztuk ezt a darabot: nem ódivatú díszletben és jelmezben, hanem meglehetősen modern, mai formában. Kovács D. Dániel sokat kísérletezett azzal, hogy  hogyan lehet filmes technikákat felvinni a színpadra. Például van olyan rész, mintha körbe svenkelnének egy szereplőt, de igazából a szereplőt forgatják körbe egy mozgó emelvényen. Szóval a látvány szerintem mindenképpen megszólítja a fiatalokat, ahogy a történet is: ki hogyan áll a családjával, az idősebb generációval, ki vágyik a szeretetre, miért lázad a szülei, a kötöttségek, a társadalmi berendezkedés ellen.Idestova tíz éve játszol, független (Maladype, Kultúrbrigád) és kőszínházi produkciókban egyaránt, és az idei évtől a Vígszínház társulatának tagja vagy. Milyen színházban hiszel?

OÁ: Energikus színházban, ami nem ész nélkül történik. Hiszem, hogy ha mindenki pontosan tudja, hogy mi a viszonya a másikkal, akivel a színpadon van, akkor abból nagyon rossz dolog nem tud kisülni. És ezt persze meg kell még spékelni azzal, hogy forrjon az ember vére, ha a színpadon van! Egyetlen másodpercet sem szabad elvesztegetni sem a próbából, sem az előadásból. Lustának lenni nem szabad. Hiszen egy színésznek a színház az élete, ha elblicceled, ha nem csinálod teljes erőből, akkor nem lesz mire emlékezned. Ha úgy hibázik az ember, hogy mindent megtesz valamiért, az más dolog, hiszen tévedni emberi. De maximálisan ott kell lenni, benne lenni, minden egyes másodpercben! Hogy a néző is érezze, hogy történik valami velem a színpadon. Mert ha nem történik semmi, akkor nem élek - márpedig én élni szeretnék. És abban a színházban hiszek, ami megengedi azt, hogy éljek a színpadon.

Fotók: Dömölky Dániel