Aktuáloperettben szedik ízekre a politikai elitet és állítják kemény próba elé a néző gegtűrő- valamint koncentrációképességét a Mohácsi fivérek és Parti Nagy Lajos. Az alkotók Kovács Mártonnal karöltve ezúttal a zenés műfajt ficamították ki, de rendesen. A Köd utánam című előadás (rendező: Mohácsi János) az egy hónappal ezelőtti bemutató óta még mindig alakul, legalábbis rövidül, bár az alcím - operett három kurta rövid felvonásban – egyelőre ígéret csupán.

Az első felvonás alatt operaházi szegénybálon rázza a rongyot a felső ezer a dupla forgós színpadon. A díszlet minimális, a hangsúly a lilára bevilágított háttéren van. A női szereplők itt viselik a legizgalmasabb, például újságcikk-mintás jelmezeket (tervező Remete Kriszta). Az úri közönség jótékonykodása kimerül abban, hogy az éhezői célcsoport kiszemelt tagját jóllakatják. Azaz lakatnák, ha az az estély előtt nem lakott volna be az egyik felszolgálónak köszönhetően, akinek ez állásába és emberi méltóságába kerül. Cigányoznak is a derék gazdagok, mikor kiderül, hogy a szegényembert (Máthé Zsolt) Kolompárnak hívják. Ennél a jelenetnél jön be a Mohácsi-rendezésekben már többször használt „gyomorforgató szelfi”-elem: legutóbb az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című előadásban fotózkodtak a kivégzendőkkel őrök és turisták.A catwalk-szerű báli forgatagban (koreográfia: Bodor Johanna) mindenki kísértetiesen hasonlít valakire a kis magyar valóságból: a profin helyezkedő öreg Ördögh-től (Debreczeny Csaba) kezdve az Álomtitkárig (Némedi Árpád), plusz még az orosz szál is képviselteti magát egy magyarul beszélő Krazgrom-tulajdonos személyében. Az érdek-vonulat mellett a szerelmi is bonyolódik: két esetlen bonviván (Vajda Milán, Ficza István) is nyáladzik a szőke Ördögh-lány (Kurta Niké) után. A Kovács Márton vezette zenekar ezúttal is végig a színen van, és l-alakban változtat pozíciót felvonásról felvonásra. Operettben a dalok kikerülhetetlenek, de több szereplő esetében jobb lett volna elhagyni, de legalábbis lejjebb transzponálni őket. Par excellence érvényes ez Kurta Niké szólóira, ellentétben Takács Nóra Diánával, aki az énekes részeknél is elég dögösen hozza Kozma Jenny tenyeres-talpas figuráját.A második felvonásban a háttér színe Balatonkékre vált: helyszín a nyúlós hekkek és horgászversenyek birodalma, Aliga. Elhangzik egy pikáns anekdota Kádárról meg a sakktábláról, párhuzam vonódik horgászok és melegek közt, és tovább gyűrűzik a szerelmi bonyodalom, hamupipőkés cipőpróbával megbolondítva. Az üresfejű mostohatesók (Osváth Judit, Lénárdt Laura) lába túl nagy, előkerül a fejsze, de a véres lábszabás végül elmarad.

Mizse Lajos hekker (Csuja Imre) ebben a részben bukkan fel először, és nagy kár, hogy csak itt, mert az ő szájából tényleg minden mondat poén. Ugyanez igaz az előadásban végig jelen levő Lidikét alakító Pogány Juditra. Közös jeleneteik a darab legjobb pillanatai. A halszálkától fuldokló Ördöghné (Bíró Kriszta) in flagrantinak nézett megmentése kísértetiesen hasonlít a Gemma Bovery című francia mozi egyik jelenetére. A filmbéli nővel ellentétben Ördöghné életben marad, majd pofonokról és vak komondorok képében jelentkező buktatókról dalol. 

A harmadik felvonás helyszíne a reptéri VIP-váró, ahol mindenki összefut mindenkivel és ahonnan Jamaica lenne az úticél. A díszletben hátul szögesdrót tekeredik, a körbezáró és elszigetelő. A járatokat törlik, már levegőégi migránsháló feszül, lehull a lepel több szereplő ügynökmúltjáról, majd miután mindenki dalra fakadt, a bonyodalmak elrendeződnek. Mindenki párra lel - van aki kettőre is – és mindenki marad itthon. Boldog a vég, már amennyire ez Turuldiznilandban lehetséges.

A köd utánam dühös kiáltvány Abszurdisztán urambátyám-viszonyairól. Hogy mi a baj mégis? Hogy túl sokat akartak a pohárba tölteni, és az bizony túlcsordult. Hiába parádés a Mohácsi István-féle szófacsarás és marnak vitriolosan Parti Nagy dalrímei. Túl sok a poén, túl sok (mellék)szálon (is) fut a cselekmény, túl sok a szájbarágó utalás. Semmi olyan nincs benne, amivel Mohácsiék korábbi műveiben ne találkoztunk volna. Úgy is mondhatnám: ilyet már láttunk tőlük. Sőt, jobbat is.

Fotók: Gergely Bea