Van abban valami féktelen, szenvedélyes, forradalmi, talán egy kicsit ijesztő, ahogy egy fiatal csapat birtokba veszi a Pesti Színház színpadát. Friedrich Schiller testvérviszályról szóló, erkölcsöt és társadalmat megkérdőjelező Haramiák-ját Kovács D. Dániel vitte színre a Víg társulatának ifjú művészeivel, a megboldogult Szputnyik színészeivel és régi nagy nevekkel. Az eredmény művészgenerációk eltérő világlátásának egyedi mixtúrája, olykor kicsit zavaros részletekkel, de tagadhatatlanul súlyos kiszólásokkal a mának. KRITIKAA rendező életkorából fakadhat, hogy mindezt valami elképesztő hittel és lendülettel tette: a lázadás atmoszférája minden pillanatában áthatja az előadást. A betontömbökkel körülölelt kemény, sivár és sötét díszletbe pakolt súlyos kérdéseket boncolgató történet nagyon üt. Erre már csak a ráadás a karakteres gépzenék, a lassított mozgások, a fényeffektek mélyen impulzív együtthatása.

Adva van két, az apai szereteten nem egyenlő arányban osztozó fiúgyermek: Karl a kedvenc, az elsőszülött, a jóképű, a sikeres. Franz pedig a kiskora óta szerencsétlennek titulált, a sorban örök második. Karl szerepében az a Király Dániel remekel, akit Nádas Péter Találkozásának Fiatalembereként, a Börcsök Enikővel folytatott fullasztó kamarajátékban ismerhetett meg a Váci utcai teátrum közönsége. Király Dániel hihetően hozza a helyzeti előnyével tisztában nem lévő, az ármány szülte apai kitagadás után haramiavezéri szerepkörbe és társadalmi perifériára sodródó, önmagával meghasonlott ifjút.

A szeretet utáni vágyba már-már beleőrülő, annak eléréséért a családi viszonyokat is beáldozó Franz-ot pedig a Maladype és Kultúrbrigád produkcióiban megismert, a Víg társulatához tavaly csatlakozott Orosz Ákos játssza, elképesztő beleéléssel. Játékának kiemelkednek azok a jelenetei, amelyekben magával - ergo a közönséggel - beszélget, önmagának magyarázva meg tetteit - kvázi feloldozást keresve: be kell látni, hogy itt nincs jó és rossz, fehér vagy fekete. Franz intrikájának is megvan a maga igazsága.Iszonyú kíváncsian vártam Bach Katát, hiszen a Víg friss társulati tagjaként ez az első jelentős szerepe (Marton László Össztánc-remake-jében csupán villanások jutnak neki), ám csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy két férfi által is ostromolt Amáliájában valahogy nem érezni azt az átütő jelenlétet, ami A heilbronni Katicában, a Baalban, vagy legutóbb a Hegymegi Máté-féle Koolhaas-ban kislányként és paripaként annyira megvolt. Kivétel ez alól a második felvonásban az a jelenet, ahol a halálért könyörög, a kegyelemdöfésért, amit végül szerelme, Karl megad neki.

Hajduk Károly Spiegelbergként, a haramiák vezérének posztjára áhítozó értelmi szerzőként maga a megtestesült hatalomvágy és az azért való "bármire hajlandóság". Elementáris játékát - az előadás egyik kiemelkedő alakítása az övé - és sárga ingjét (az egyetlen világos árnyalatú jelmez az egész előadásban! -, a féltékenység, az irigység szimbóluma) most is tisztán látom magam előtt.

A lázadó csapat tagjait játszók, az egykori "szputnyikosok", Kárpáti Pál (Schweizer) és Szabó Zoltán (Razmann), Zoltán Áron (Schufterle), Medveczky Balázs eh. (Grimm), Erdei Gergő (Schwarz), Ember Márk eh. (Kosinsky) kivétel nélkül megtestesítik az erőtől duzzadó ifjonti vehemenciát, a túlélési stratégiák után kutató forradalmárokat, akiket józan ész és kontroll híján elragad a hév. Egyetlen nő van közöttük, Roller, aki Járó Zsuzsa megformálásban mindenre, még a gyilkosok közé is beállni képes, megkeményedett - valójában, mélyen legbelül szerelmes nő. Hermann, a tisztviselő és Moser szerepében Csapó Attilát láthatjuk, akinek egyben az előadás legakrobatikusabb mozgáselemeit is köszönhetjük.

Az inast alakító Rajhona Ádám Orosz Ákossal közös jelenete kétféle színházi generáció remekül működő találkozásának bizonyítéka.Seress Zoltán az apa, Maximilian Moor szerepében maga a megtestesült bűntudat, kezdetben kisebbik fia háttérbe szorítása, majd - Franz cselszövésére rádöbbenve - Karl kitagadása miatt. Seress kissé karótnyelt bűnbánó, akiről először úgy hírlik, megölte a bűntudat Karl halálhírét hallva, ám valójában csak később hal meg - bár meg kell jegyezzem, ez a jelenet, az apa és Karl szürreális beszélgetése a legnehezebben érthető része az előadásnak.

A történet sötétségét a jelmezek nehéz érzetű anyagai is hangsúlyozzák, a markáns-mély borvörös mellett a fekete és a szürke minden árnyalata dominál, klasszikus stílus keveredik a modernnel a Pető Kata színésznő tervezte kosztümökben. Az első felvonásban betontömbös, a másodikban a tébolyt érzékeltetni hivatott mozgatott tükör-hátteres díszlet Horváth Jenny tervei alapján készült. A lassított öldöklési jelenetet aláfestő Johnny Cash-sláger és gépzenékre épülő zenei betétek Bartha Márk választásai.

A mai fiatalság kérdései, a jelenkori magyar közélet eseményei súlyosan keverednek a kastélyban és a cseh erdőkben játszódó, Sturm und Drang ihlette, több mint kétszáz évvel ezelőtti revolt-sztorival. Árnyaltan, de benne van, ahogy a magyar fiatalok feszegetik határaikat, ahogy lázadnak a rendszer ellen.

"A törvény csúszómászóvá teszi azt is, ami repülhetett volna (...) a terror az erkölcs velejárója" - mondja Karl. "Terror nélkül az erkölcs erőtlen". Ezért gyilkolnak le a haramiák képviselőt, gyújtanak fel templomot, ölik meg a menekültek befogadását embercsempészetnek minősítő papot. Mázsás súlyú kiszólások! Más kérdés, hogy az önbíráskodás lejtőjén nincs megállás: a forrongás értelmetlen öldöklésbe csap át.

Tényleg, hol a határ...? Hiszen a forradalom úgyis felfalja saját gyermekeit, Isten ökle úgyis lesújt. God's Gonna Cut You Down. Az Alföldi Róbert-féle Shure Stúdió-beli Haramiák (pardon, Banditák!) óta a legemlékezetesebb Schiller-adaptációt láttam (igaz, túl gyakran nem is tűzték műsorukra a teátrumok ezt a darabot), még ha maradtak is bennem kérdések. Tizenhét év telt el azóta. Leírni is sok.

Fotók: Dömölky Dániel