A járt utat választotta a Pesti Magyar Színház, amikor felkérte Kéri Kitty-t a Chioggiai csetepaté megrendezésére: a színésznő-rendező ugyanis néhány éve Veszprémben már színpadra állította Carlo Goldoni komédiáját, sőt az akkori előadásból két művészt is magával hozott a Hevesi Sándor téri teátrumba: Juhász Rózát és Eperjes Károlyt – utóbbira még (jegyzőként) a legendássá vált Taub János-féle újszínházi adaptációból is jól emlékezhetünk. Kéri értelmezésében korhű a csomagolás, voltaképpen semmi meglepetés nem érhet - legfeljebb a Katonából „átruccant” Rajkai Zoltán vendégszereplése. Tiszta sor. KRITIKA

Festményszerű tenger-háttér előtt, néha – direkt vagy véletlenül? - leszakadó vitorlavásznak között zajlik a cselekmény (jelmez és díszlet: Berzsenyi Krisztina), a pasztell színpadon mindössze egy kút, egy velencei szárnyas oroszlán szobor és egy lépcső van. A 18. századbeli Chioggiában járunk, a nagy csizma északi felében: a temperamentum mégis már-már dél-olasz, de azért még elegáns. A pezsgő és lendületes közeget csak felerősítik a légies, világos színű jelmezek és Vivaldi dallamai.

Canocchia, a sülttökárus (Ágoston Péter) tűnik fel elsőként a színen, a közönséggel évődő bevezetője után kezdődik el a történet, amiben a tök még központi szerephez jut. Chioggában a nők vannak túlsúlyban: a lakosság háromnegyede fehérnép, és mind férjhez akar menni – ez adja az alapkonfliktust. A parton csipkét verő asszonyok a férfiakat várják haza a hosszúra nyúlt halászatból, és közben féltékenykednek, perlekednek - lételemük a veszekedés. Főleg, amikor a matróz Toffolo (Takács Géza) tökkel kínálja Luciettát (Balsai Móni). Kavarásuk eredményre vezet: két leányzóval is szakít féltékennyé tett szerelme/jegyese, a matróznak pedig alaposan ellátják a baját. Ebbe a káoszba érkezik a velencei jegyző (Rajkai Zoltán mv.), igazságot tenni, ami végül sikerül is - mindenki kibékül mindenkivel, az eredeti párok egybekelnek. A zárókép háttereként Canocchia emelkedik a magasba (Ágoston Pétertől nem ez az első akrobatikus intermezzo, amit láthatunk), kimondottan szomorú mementóként, a pár nélkül maradt bús bohóc képében keretezve az előadást.

Goldoni darabjának lendületes adaptációjából nem hiányoznak a comedia dell'artéban elengedhetetlen mutatványok, a dal- és a táncbetétek sem. Utóbbiak főleg a verekedési jelenetekben kapnak hangsúlyt: a festményszerű háttér itt haragvörösre vált, a szereplők pedig lassított, táncszerű mozdulatokkal mennek egymásnak (mozgás: Frank Róbert).

A Katona József Színház művésze, Rajkai Zoltán a jegyző szerepében maga a megtestesült higgadt korrektség: csak ritkán veszíti el türelmét a sipákoló vagy magát süketnek tettető asszonyságok között. Harsány közegbe tévedt úriember, akit megfog a vörös loboncú Checca (Gáspár Kata) őszinte-rosszcsont bája, de a tisztesség és az ígéret úgy kívánja, hogy másnak tegye jegyesévé a lányt.

Gáspár Kata Checcája szertelen, izgő-mozgó "kislány", aki nem szerelemből választ, hiszen Titta-Nane (Gémes Antos) iránt rajong, de mivel ez esélytelen, végül a kedves, ámde egyszerű Toffolo jegyese lesz.

Balsai Móni hiú Luciettájától a rosszindulat sincs távol: kicsit egy betöretlen Makrancos Katára hajaz, aki végül Titta-Nane miatt ejt őszinte (?) könnyeket. A férfi megbocsát neki - vélhetően nem utoljára. Balsai mimikájával, hanghordozásával, felszegett fejjel járásával egy önimádó és nevetséges Luciettát rajzol meg.

Az előadás Jolly Jokere az érthetetlenül hadaró halász: Eperjes Károly Fortunatoként a budapesti színpadon is ellopja a show-t a vele egy jelenetben lévőktől. Amikor pedig egy váratlan, normál tempójú ének után az érthetetlen hadarásra visszavált, a nyíltszíni tapsot is bezsebeli.

Juhász Róza a másik, a „veszprémi csetepatéból” érkezett művész, ráadásul ő már ott is Liberát játszotta. Odamondogató, harsány, korát bevallani nem akaró asszonyságot, aki parádésan tettet süketséget, amikor el kellene árulnia, hány éves.Orsetta és a kissé mafla Beppe clown-szerű szerelmespárja (Soltész Bözse, Horváth Illés) kedvesen csetlenek-botlanak az ármány sújtotta szerelem útvesztőiben. Szerethetők.

Ami érvényes jelző lehet az előadás egészére is: Kéri Kitty Chioggiája szerethető, látványos, vicces, de diákoknak szánt szemléltető előadásnál nem több. A bő két órán át persze jól is érezhetjük magunkat, drukkolhatunk a szerelmeseknek, a szív diadalának - saját bevallása szerint is ezt akarta a rendező -, de a színházból kilépve gyorsan elfelejtjük, mi történt odabent este héttől tízig.

Fotók: Gergely Bea