1995-öt írtunk. A Magyar Televízióban Szabó István mondott bevezetőt minden egyes filmklasszikus levetítése előtt. És volt egy gálaműsor, ahol Szabó által kiválasztott színészhallgatók röpke jelenéseivel indult a vetítés. A színpadon századelős mozi-hangulat, ebbe a miliőbe jött be egy alacsonyabb, kicsit mackós fiú és egy hosszú, vörösesbarna hajú lány, svájcisapkában. Aztán a lány megszólalt, és a mély, fátyolos, érzéki, drámai hang örökre bevésődött a memóriámba. Akkor jegyeztem meg ezt a nevet: Fullajtár Andrea.

A Színművészetin feladatként kapott Csalog Zsolt-monológ kiosztásakor talán még az osztályfőnök, Zsámbéki Gábor sem sejtette, hogy mit fog hallani a következő órákon. Márpedig amit hallott, látott, az zseniális volt, olyannyira, hogy még főiskolásként megcsináltatta vele "élesben" is, a Katonában. A "vájtfülű" pesti színházba járók ekkor találkoztak vele először. Pontosabban Etelkával, a negyvenes éveiben járó hajléktalan nővel. Zöldfülű, húszas évei elején járó színművészetis hallgatóként egy 45 éves nőt játszani olyan hitelesen, ahogy azt Fullajtártól láthattuk, már akkor ígéretes drámai karriert sejtetett.

És lőn. Diploma után rögtön a Katonához szerződött, a magyar színjátszás egyik utolsó fellegvárához máig hű maradt.

Az igazi áttörés saját bevallása szerint a Kés a tyúkban volt a Kamrában. David Harrower nőalakja, akinek még neve sincs, akinek még a szavak egymás utáni, értelmes mondattá rendezése is gondot okoz. Aki rácsodálkozik minden egyes szóra, ami ott, abban a pillanatban született meg az ajkán. Olyan asszony, aki megszokta, hogy helyette gondolkodjanak, ám mégis képes a molnárral közösen megölni addig szent együgyűséggel istenített férjét. Egyszerre gyermekien odaadó, buta, de mégis megvan a magához való esze, vadóc és érzéki.

De volt ő Dosztojevszkij Nasztaszja Filippovnája, és Lady Macbeth is, Hajduk Károly oldalán. És Médeia - a sors fintora, hogy a gyerekgyilkos nő figurája, a drámairodalom egyik álomszerepe nem sokkal kisfia születése után találta meg. A csikorgó fehér köveken játszódó történet, a félig ember, félig isten Médeia torkából feltörő állatias üvöltések-hörgések (külön hangképzésre járt emiatt), a végül egy kocsiban elrejtett gyermekgyilkosságok, az őrület, mind-mind kitörölhetetlenül beleivódtak azok emlékezetébe, akik látták az előadást.

De még mielőtt bárki azt hinné, hogy kizárólag önmarcangoló, önsorsrontó tragikák megformálására predesztinált művész ő, az nagyot téved. Komikai vénájának meglétét is többször bizonyította már. Volt Moliére dévaj komornája, Dorine, egyre növekvő pocakkal. De talán a legemlékezetesebb komikai alakítása Nestroy A talizmánjának sznob grófnője - az okoskodó, ám valójában egyáltalán nem intelligens írónő, von Cypressenburgné bravúros manírossága feledhetetlen. De Knut Hamsun Éhségének kikapós fogadósnője, és a Golden Dragon számtalan groteszk figurája is emlékezetes alakítások. Elhittük neki az öreg szakácsnőt, és a La Fontaine-utánérzésű hangyastricit is.

Megélhette a nagy előd, Bajor Gizi életének utolsó tíz évét, és volt a külvilág számára megközelíthetetlen svéd moziikon, a leszbikus-szerelemben vívódó Greta Garbo. És ha már klasszikus, külföldi filmsztároknál tartunk, küszöbön egy, Marlene Dietrich füstös-vamp-emlékének szentelt est, a német mozicsillag gondolataival és dalaival.

A moszkvai Dubrovka téri színházban lezajlott csecsen túszdráma Kamra-beli lenyomatában, a Nordostban sebesülteket ellátó doktornőként láthattuk, akinek gyermeke ugyancsak a terroristák fogságába esett. Szuggesztív, vibráló, mégis visszafogott játékot kaptunk tőle, aprólékos jellemábrázolást.

A véletlen szülte e-mail-szerelemben csetlő-botló Emmi Rothner szerepében Őze Áron oldalán a szórakoztató színház oltárán áldoz, de az alternatív műfajok sem állnak távol tőle, példának ott van a kizárólag nők által játszott Gergye Krisztián-féle Marat-Sade darab, a Merénylet címen futott „hangulatkeltés”, vagy a brit független színház képviselőjével, Alexis Lathammel előadott „improvizációk párterápiára" - Noel Coward Magánélete.

Döntögetett tabukat is, Bozsik Yvette rendezésében harmadmagával szólaltatta meg a Vaginamonológokat. Majd a megfáradt kultúrát, a kimúlt művészetet siratta a Tünet Együttessel közös Gyászban.

Közben sorra állt és áll ki ma is közügyek mellett. Azzal, hogy a húsz év után újra elővett Csalog-darabot hajléktalanok előtt, sőt, börtönben is eljátszotta. Azzal, hogy szerepelt a romagyilkosságok áldozataira emlékező kisfilmek egyikében. Azzal, hogy igent mondott Bozsik Yvette-nek a családon belüli erőszakra figyelmet felhívó sokkoló produkciójában (Minden ötödik órában) való részvételre. Azzal, hogy az otthonszülés mellett kiállva tizenegy színésznővel karöltve felolvasott Mátyássy Áron protest-színházában.

Igazi naivaként viszont sosem láthattuk – bár a legelső, sikertelen színművészetis felvételin még Júlia monológjával próbálkozott –, ez a szerepkör állhatatosan elkerülte. Ellentétben a többivel. Dögös vamp és gyilkos, királynő és proliasszony, sértett, magányos nő, körülrajongott díva, férfi és nő egyaránt volt már. Sőt, többször utalt arra, hogy jó lenne férfiszerepeket is játszani – hiszen sokkal több jó férfiszerep van a színházirodalomban mint női – ahogy viccelődve mondta, ő tulajdonképpen egy nagyon jól megcsinált transzvesztita. Férfiszerepeket illetően azért még nem áll túl jól, az idősödő színészkirály, Somlay Artúr maszk és jelmez nélküli megformálása azonban mindenképpen emlékezetes kezdet.

Kilencedik hónapja alakítja Bertolt Brecht mindent megúszni, mindenkit lefizetni, mindenből hasznot húzni akaró markotányosnőjét. A brechti elidegenítést mesterfokon űző, elgondolkodtató előadás végén az immár mindhárom gyermekét elvesztett Kurázsi mama halott Katrinjával - Pálos Hanna elképesztő játéka - karjában altatót énekel. Hangja tompán kong, és arra a néhány percre megáll az idő a Katonában.

Több, vicces-groteszk figurát is láthatunk tőle Joël Pommerat Két Koreájában, az előadás egyik fénypontja a pszichopatának induló, végül ártatlannak bizonyuló bébiszitter katatóniája, illetve a meghiúsult házasságkötést elszenvedő ütött-kopott menyasszony pillanatai: zseniális, ahogy Fullajtár egyszer csak kilép a menyasszonyi ruhából és harisnyakötőben lohol taxiért.

Hátborzongatóan elegyíti gyász, egyedülmaradás és kétségbeesett remény őrületét, ahogy Radnóti Fanni naplójából felolvasva az Egyetlen, a Kedves azonosítását idézi fel. A bakancsok, a piros pulóverfoszlányok, a notesz szemlélését, hiszen már csak azokból ismerhető fel az imádott Mik.

Most éppen egy negyvenes éveiben járó angol asszony bőrét-életét próbálgatja magára. Egy nőét, aki szembesül életének eddigi kudarcaival, a sorozatos, újból meg újból elkövetett hibákkal, amelyek korrigálására képtelen. Simon Stephens darabját nemsokára láthatjuk a Kamrában. Drukkolunk Harper Regannak, és várjuk Arkagyinát is, decemberben. Nagyon.